2018. szeptember 18., kedd

Vissza a hírlistához

Bolyai matematika csapatverseny

2013. október 24.

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben” – e gondolat jegyében zajlott a BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY, melyet középiskolai tanárok kezdeményezésére először 2004 őszén rendeztek meg Budapesten. Tolna megyében 5. alkalommal mérhették össze tudásukat a négyfős csapatok. A verseny lehetőséget nyújtott arra, hogy a diákok átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutassák társaiknak. A tanulóknak 1 óra állt rendelkezésére, hogy közösen megoldják a feladatokat, melyek között feleletválasztósak és írásbeli kidolgozást igénylő is szerepelt.

Iskolánk 10 induló csapatából a megyei fordulóban 3 továbbjutó négyest jutalmaztak október 24-én Bonyhádon a díjátadó ünnepségen.

3. évfolyam: 6. hely Ügyeskedők
Király Zsófia, Szabó Zalán, Tancsa Léna, Varga Rebeka
Felkészítő: Majorosné Gyurkovics Edit

4. évfolyam: 4. hely Vág az eszünk!
Szemes Fanni, Tar Dávid, Vercz Krisztián, Völgyi Bence Zsolt
Felkészítő: Somfalvi Eszter

5. évfolyam: 2. hely Nyerő négyes
Gulyás Ármin, Huszti Gergő, Perei Fedor, Szabó Bence
Felkészítő: Markovits Edit

Az idei tanév hírei

Hírek archívum

Eseménynaptár

Hét
2018. szeptember
38. hét - 3A
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
2018. szeptember
39. hét - 4B
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
2018. október
40. hét - 5A
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
2018. október
41. hét - 6B
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
2018. október
42. hét -
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 

Jelmagyarázat:

év hónap
naptári hét - tanítási hét
naptári nap
tanítási nap
  munkaszüneti nap   tanítási szünet   ünnepnap
Copyright © Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013